A csapat kiválasztása | Címeink | Keresés | A lapok térképe | Feladatok    
   Kezdőlap Nyomtatható verzió


  Mi is az olimpia?
  Szabályok
  A csapat kiválasztása
  Történet
  Eredmények
  Más országok hasonló lapjai
  Támogatóink

   Évenkénti áttekintés






A magyar versenyzők kiválasztása több fokozatban történik. Az előzetes válogatást az OKTV jelenti, amelyen általában több ezer középiskolás vesz részt. Ezen a háromfordulós versenyen elért helyezése alapján kerül be 20-25 fő a széles tanfolyami keretbe, ahová meghívjuk az előző évi felkészítésben jól szereplő tanulókat is.

Ezeket a diákokat először egy 1 hetes tanfolyamra hívjuk meg április végén az ELTE Kémiai Intézétebe. Itt a rendező ország által küldött gyakorló feladatok alapján összeállított tanterv szerint mintegy 40 óra foglalkozáson vesznek részt. A gyakorló feladatok alapján választott dolgozatok alapján 10-12 diák kerül be a május végén sorra kerülő második egy hetes felkészítésre.

A csapat végül az összesített eredmények alapján legjobb diákokból áll.