Tudnivalók az 51. Nemzetközi Kémiai Diákolimpia válogatójáról | Címeink | Keresés | A lapok térképe | Feladatok    
   Kezdőlap Nyomtatható verzió



   Az előző év
   Évről-évre
   A következő év






A minden évben megrendezésre kerülő Nemzetközi Kémiai Diákolimpia a világ kémia iránt érdeklődő középiskolás diákjainak nagy versenye. Az ötvenéves múltra visszatekintő verseny egyik kezdeményezője Magyarország volt, és a magyar csapat a kezdetek óta az olimpia állandó résztvevője és igen eredményes szereplője.

A négytagú olimpiai csapatba bekerülni nagy elismerést és megtiszteltetést, valamint igen sok kemény munkát, de elsősorban óriási élményt jelent!

2019-ben Párizsban rendezik az olimpiát július 21. és 30. között. Itt több, mint 80 ország legjobb diákjainak társaságában mutathatják meg tudásukat a versenyzők. A versenyen kívül számos közös program járul hozzá, hogy az olimpia minden résztvevő számára életreszóló élménnyé váljon.

Az olimpiai csapat négy tagját az Kémia OKTV és a Középiskolai Kémiai Lapokban zajló levelező verseny legjobbjai közül válogatjuk ki két egyhetes felkészítő tábor keretében. A sok éve működő rendszer szerint várjuk a keretbe az OKTV két kategóriájának legjobb 10-10 versenyzőjét és a KÖKÉL levelező versenyének első helyezettjeit. Az idén a KÖKÉL H pontversenyének első 3 fordulójának eredményére alapozunk. A szabad helyek függvényében néhány további 10-11. osztályos OKTV döntős is eljöhet a válogatóra. A jövő évi Mengyelejev Diákolimpia kerete is ezen a válogatón alakul ki.

A Diákolimpia előkészítő és válogató tanfolyamának első fordulóját az ELTE Kémiai Intézetében tartjuk 2019. április 10-18 között.

A résztvevőket április 10-én, szerdán 14:00-kor várjuk a tanfolyam helyszínén (Budapest XI., Pázmány P. sétány 1/A., találkozó a Kémia portánál, ahol az OKTV döntő regisztrációja volt. Az órarendet és a terembeosztást a honlapon (http://olimpia.chem.elte.hu) közöljük. Füzetet, íróeszközt, számológépet és laboratóriumi köpenyt mindenki hozzon magával.

Az előadások és laborok - ebédszünettel - reggeltől estig tartanak. A szerdai, csütörtöki és pénteki munkával töltött nap után félnapos dolgozatírás következik vasárnap (sajnos másként nem fért be). Eztán további oktatás, illetve vizsgák következnek (kedden labor, csütörtökön elmélet). Péntekre kiderül, hogy ki az a legjobbnak bizonyuló 10-12 versenyző, akit újabb egyhetes intenzív munkára hívunk vissza (május 22-31).

A vidéki diákok a tanfolyam ideje alatt az ELTE Bolyai Kollégiumában (http://bolyai.elte.hu) a tanfolyamot támogató Emberi Erőforrás Minisztérium költségén kaphatnak szállást. A tanfolyam résztvevői szerény étkezési támogatást is kapnak, de útiköltséget az adminisztráció nehézsége miatt nem tudunk téríteni.

Elérhetőségünk: olimpia@chem.elte.hu

Gratulálunk!

Budapest, 2019. március 26.

Magyarfalvi Gábor

a válogató szervezője