Tudnivalók a válogatóról

A minden évben megrendezésre kerülő Nemzetközi Kémiai Diákolimpia a világ kémia iránt érdeklődő középiskolás diákjainak nagy versenye. A lassan ötvenéves múltra visszatekintő verseny egyik kezdeményezője Magyarország volt, és a magyar csapat a kezdetek óta az olimpia állandó résztvevője és igen eredményes szereplője.

A négytagú olimpiai csapatba bekerülni nagy elismerést és megtiszteltetést, valamint igen sok kemény munkát, de elsősorban óriási élményt jelent! 2015-ben a verseny Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban lesz, ahol a résztvevők július 20. és 29. között mintegy 70 ország legjobb diákjainak társaságát élvezhetik, és kemény versenyben mérhetik velük össze tudásukat. A versenyen kívül számos közös program járul hozzá, hogy az olimpia minden résztvevő számára életreszóló élménnyé váljon.

Az olimpiai csapat négy tagját az Kémia OKTV és a Középiskolai Kémiai Lapokban zajló levelező verseny legjobbjai közül válogatjuk ki két egyhetes felkészítő tábor keretében. A sok éve működő rendszer szerint automatikusan meghívjuk a keretbe az OKTV két kategóriájának legjobb 10-10 versenyzőjét és a KÖKÉL levelező versenyének első helyezettjeit. A szabad helyek függvényében néhány további 10-11. osztályos OKTV döntős is megkapja a meghívót a válogatóra. A jövő évi Mengyelejev Diákolimpia kerete is ezen a válogatón alakul ki.

A Diákolimpia előkészítő és válogató tanfolyamának első fordulóját az ELTE Kémiai Intézetében tartjuk 2015. április 8. és 17. között. Az OKTV eredményének kialakulása után közöljük az olimpiai válogatóra meghívottak végleges névsorát a http://olimpia.chem.elte.hu honlapon.

Mielőbbi választ kérünk, hogy a felkért diákok részt kívánnak-e venni az előkészítőn és kérnek-e kollégiumi elhelyezést. A jelentkezést KIZÁRÓLAG a fenti honlapon keresztül küldhetik el.

A résztvevőket április 8-án, szerdán 14:00-kor várjuk a tanfolyam helyszínén (Budapest XI., Pázmány P. sétány 1/A., találkozó a Kémia portánál, ahol az OKTV döntő regisztrációja volt. Az órarendet és a terembeosztást a honlapon (http://olimpia.chem.elte.hu) közöljük majd. Füzetet, íróeszközt, számológépet és laboratóriumi köpenyt mindenki hozzon magával.

Az előadások és laborok - ebédszünettel - reggeltől estig tartanak. A csütörtöki, pénteki munkával töltött nap után félnapos dolgozatírás következik hétfőn. Eztán újabb két oktatási nap következik, majd csütörtökön újabb dolgozatra kerül sor. Péntekre kiderül, hogy ki az a legjobbnak bizonyuló 10-12 versenyző, akit újabb egyhetes intenzív munkára hívunk vissza. Ez várhatólag május 20-29 között lesz.

A vidéki diákok a tanfolyam ideje alatt az ELTE Bolyai Kollégiumában (http://bolyai.elte.hu) a tanfolyamot támogató Nemzeti Erőforrás Minisztérium költségén kaphatnak szállást. .

Elérhetőségünk: olimpia@chem.elte.hu

Gratulálunk!

Budapest, 2015. március 19.

Magyarfalvi Gábor

a válogató szervezője