Tudnivalók a válogatóról | Címeink | Keresés | A lapok térképe | Feladatok    
   Kezdőlap Nyomtatható verzió



   Az előző év
   Évről-évre
   A következő év






A minden évben megrendezésre kerülő Nemzetközi Kémiai Diákolimpia a világ kémia iránt érdeklődő középiskolás diákjainak nagy versenye. A több, mint negyvenéves múltra visszatekintő verseny egyik kezdeményezője Magyarország volt, és a magyar csapat a kezdetek óta az olimpia állandó résztvevője és igen eredményes szereplője.

A négytagú olimpiai csapatba bekerülni nagy elismerést és megtiszteltetést, valamint igen sok kemény munkát, de elsősorban óriási élményt jelent! 2012-ben a verseny az Egyesült Államokban, Washingtonban lesz, ahol a résztvevők július 21. és 30. között mintegy 70 ország legjobb diákjainak társaságát élvezhetik, és kemény versenyben mérhetik velük össze tudásukat. A versenyen kívül számos közös program járul hozzá, hogy az olimpia minden résztvevő számára életreszóló élménnyé váljon.

Az olimpiai csapat négy tagját az Kémia OKTV és a Középiskolai Kémiai Lapokban zajló levelező verseny legjobbjai közül válogatjuk ki két egyhetes felkészítő tábor keretében. A sok éve működő rendszer szerint automatikusan meghívjuk a keretbe az OKTV két kategóriájának legjobb 10-10 versenyzőjét, valamint azokat az előző év(ek)ben a válogató és felkészítő verseny második fordulójába jutott diákokat, akik az idei OKTV döntőjébe bejutottak. A KÖKÉL levelező versenyének első helyezettjeit is behívjuk. A levelező verseny már lezárult, a kijavított levelek az OKTV döntő után átvehetők. Ha az esetleges átfedések és visszalépések miatt marad még szabad hely, akkor néhány további 10-11. osztályos OKTV döntős is számíthat a meghívónkra.

A Diákolimpia előkészítő és válogató tanfolyamának első fordulóját az ELTE Kémiai Intézetében tartjuk 2012. április 12. és 20. között. Az OKTV eredménye jővö hét elejéig kialakul, ekkor közöljük az olimpiai válogatóra meghívottak végleges névsorát a http://olimpia.chem.elte.hu honlapon.

Mielőbbi választ kérünk, hogy a felkért diákok részt kívánnak-e venni az előkészítőn és kérnek-e kollégiumi elhelyezést. A jelentkezést KIZÁRÓLAG a fenti honlapon keresztül küldhetik el, április 4-én 12:00 óráig. Későbbi jelentkezést nem tudunk fogadni.

A résztvevőket április 12-én, csütörtökön 10:00-kor várjuk a tanfolyam helyszínén (Budapest XI., Pázmány P. sétány 1/A., 089 terem). Az órarendet és a terembeosztást a honlapon (http://olimpia.chem.elte.hu) közöljük. Füzetet, íróeszközt, számológépet és laboratóriumi köpenyt mindenki hozzon magával. Felhívjuk a résztvevők figyelmét az olimpiai levelező a KÖKÉL-ben és az interneten is elérhető anyagára.

Az előadások és laborok - ebédszünettel - reggeltől estig tartanak. A csütörtöki, pénteki, és szombati munkával töltött nap után félnapos dolgozatírás következik hétfőn. Eztán újabb két oktatási nap következik, majd csütörtökön újabb dolgozatra kerül sor. Péntekre kiderül, hogy ki az a legjobbnak bizonyuló 10-12 versenyző, akit újabb egyhetes intenzív munkára hívunk vissza. Ez várhatólag május 17-25 között lesz.

A vidéki diákok a tanfolyam ideje alatt az ELTE Bolyai Kollégiumában (http://bolyai.elte.hu) a tanfolyamot támogató Nemzeti Erőforrás Minisztérium költségén kaphatnak szállást. .

További információk: az OKTV döntő után személyesen a regisztrációs időszakban: 1-372 2500/6587 telefonon folyamatosan: olimpia@chem.elte.hu email címen

Gratulálunk!

Budapest, 2012. március 29.

Magyarfalvi Gábor

a válogató szervezője