Tudnivalók és jelentkezés a válogatóra | Címeink | Keresés | A lapok térképe | Feladatok    
   Kezdőlap Nyomtatható verzió



   Az előző év
   Évről-évre
   A következő év






   A minden évben megrendezésre kerülő Nemzetközi Kémiai Diákolimpia a világ kémia iránt érdeklődő középiskolás diákjainak nagy versenye. A negyvenéves múltra visszatekintő verseny egyik kezdeményezője Magyarország volt, és a magyar csapat a kezdetek óta az olimpia állandó résztvevője és igen eredményes szereplője.

   A négytagú olimpiai csapatba bekerülni nagy elismerést és megtiszteltetést, valamint igen sok kemény munkát, de elsősorban óriási élményt jelent! 2008-ban a verseny Budapesten lesz, ahol a résztvevők július 12. és 21. között 68 ország legjobb diákjainak társaságát élvezhetik, és kemény versenyben mérhetik velük össze tudásukat. A versenyen kívül számos közös program járul hozzá, hogy az olimpia minden résztvevő számára életreszóló élménnyé váljon.

   Az olimpiai csapat négy tagját az Kémia OKTV és a Középiskolai Kémiai Lapokban zajló levelező verseny legjobbjai közül válogatjuk ki két egyhetes felkészítő tábor keretében. A sok éve működő rendszer szerint automatikusan meghívjuk a keretbe az OKTV két kategóriájának legjobb 10-10 versenyzőjét, valamint azokat az előző év(ek)ben a válogató és felkészítő verseny második fordulójába jutott diákokat, akik az idei OKTV döntőjébe bejutottak. Idén a KÖKÉL levelező versenyének első 11 helyezettjét is behívjuk.

   A Diákolimpia előkészítő és válogató tanfolyamának első fordulóját az ELTE Kémiai Intézetében tartjuk 2008. május 22. és 30. között.

   Mielőbbi választ kérünk, hogy a felkért diákok részt kívánnak-e venni az előkészítőn és kérnek-e kollégiumi elhelyezést. A jelentkezést KIZÁRÓLAG ezen a lapon keresztül küldhetik el, május 9-ig. Későbbi jelentkezést nem tudunk fogadni. Aki nem kíván résztvenni a felkészítő versenyen azt kérjük, hogy az olimpia@chem.elte.hu email címen mielőbb jelezze!

   A résztvevőket május 22-én, csütörtökön 10:00-kor várjuk a tanfolyam helyszínén (Budapest XI., Pázmány P. sétány 1/A., 065 terem). Füzetet, íróeszközt, számológépet és laboratóriumi köpenyt mindenki hozzon magával. Felhívjuk a résztvevők figyelmét az olimpiai levelező a KÖKÉL-ben és az interneten is elérhető anyagára.

   Az előadások és laborok – ebédszünettel – 8-tól 18 óráig tartanak. A csütörtöki, pénteki és szombati munkával töltött nap után szünetet tartunk, majd félnapos dolgozatírás következik hétfő reggel. Két nap oktatás után csütörtökön újabb dolgozatra kerül sor, aminek eredményeként péntekre kiderül, hogy ki az a legjobbnak bizonyuló 10–12 versenyző, akit újabb egyhetes intenzív munkára hívunk vissza. Ez várhatólag június végén lesz.

   A vidéki diákok a tanfolyam ideje alatt az ELTE Budaörsi úti Kollégiumában a tanfolyamot támogató Oktatási Minisztérium költségén kaphatnak szállást. A kollégium címe: 1117 Budapest, Budaörsi út 95-101.  

    További információk:   

                             a regisztrációs időszakban:1-209 0555/6587  telefonon

                             folyamatosan: olimpia@chem.elte.hu  email címen 
 

Budapest, 2008. április 12.

                                            Tarczay György

                                        a válogató szervezője