Diákolimpiai levelező előkészítő és válogató tanfolyam, 2008

Nemzetközi Kémiai Diákolimpia, 2008

Levelező előkészítő és válogató tanfolyam, első forduló

 

 

A programban részt vehet bárki, akit a kémia a középiskolás anyagon túlmenően is érdekel, és szeretne is tenni valamit tudásának fejlesztése érdekében. Aki szeretne a magyar olimpiai csapatba kerülni, annak ez ajánlott is.

A felkészítés a Középiskolai Kémiai Lapok-kal közösen zajlik. A KÖKÉL haladóknak szóló H feladatsorát egészítjük ki néhány HO jelű, olimpiaihoz közeli szintű feladattal és anyaggal.

Egyik célunk, hogy megismertessük azokat a témaköröket, amelyek szerepelnek az olimpián, annak ellenére, hogy a középiskolai anyag nem tartalmazza őket. A másik célunk pedig az, hogy azok is eljuthassanak az olimpiai válogatóra és jó esetben az olimpiára, akik nem kerülnek be az OKTV legjobbjai közé (balszerencse vagy életkoruk miatt).

Az olimpiát 2008-ban Magyarország rendezi. Természetesen a nemzetközi verseny szervezői nem vesznek részt a magyar csapat felkészítésében, ezért a H és a HO feladatsor összeállítását ebben a tanévben Varga Szilárd, a magyar csapat egyik leendő mentora végzi.

A részvételnek mindössze az a feltétele, hogy próbáld meg megoldani a feladatokat, és a megoldásokat küldd be a megadott címre. Ha nem sikerült minden feladatot megoldani, akkor is jelentkezhetsz avval, amire jutottál.

Az első beküldött levélben egy nevezési lapot is várunk, amely tartalmazza a versenyző nevét, osztályát, levelezési és email címét, iskoláját és annak címét, valamint kémiatanára nevét. Az A4 formátumú nevezési lapon mindenki nyilatkozzon, hogy a megoldásokat önállóan készíti el. A dolgozatok feldolgozását megkönnyíti, ha az alábbi formai követelmények teljesülnek:

Minden egyes megoldás külön lapra kerüljön. A lapok A4 méretűek legyenek. Minden egyes beküldött lap bal felső sarkában szerepeljen: a példa száma, a beküldő teljes neve, iskolája és osztálya. Minden feladat megoldását - külön-külön - négyrét hajtva várunk (több lapból álló dolgozatokat egybe, a fejléc kívülre). Törekedjetek az olvasható írásra és a rendezett külalakra!

Az első dolgozatot legkésőbb november 5-én kell postára adni a következő címre:

  Olimpiai előkészítő

  ELTE Kémiai Intézet

  1518 Budapest 112, Pf. 32.

A két feladatsor együttes versenyében legtöbb pontot szerzett diákokat meghívjuk, hogy vegyenek részt az olimpiai felkészítő tábor első fordulójában. Arra azért számítunk, hogy az Országos Kémiai Tanulmányi Versenyen a versenyzők elindulnak és a döntő közelébe jutnak. Innen jó teljesítménnyel a második fordulóba, onnan pedig akár a Moszkvába utazó olimpiai csapatba is be lehet jutni! Akinek ez az idén nem sikerül és még csak 10-11. osztályos, mindenképpen sok ismeretet és tapasztalatot szerez a következő olimpiák válogatóira.

Szükség esetén az olimpia@chem.elte.hu elektronikus postacímen is el lehet bennünket érni, de a megoldásokat mindenképpen hagyományos levélben várjuk.

Meg kell említeni, hogy bár a levelező programban mindenki részt vehet, az olimpiai edzőtáborba csak azokat hívhatjuk be, akik az utolsó tanévben egy magyarországi, nem kémiára szakosodott középiskola tanulói, és nem töltik be 20. életévüket.