Diákolimpiai levelező előkészítő és válogató tanfolyam, 2007 | Címeink | Keresés | A lapok térképe | Feladatok    
   Kezdőlap Nyomtatható verzió



   Az előző év
   Évről-évre
   A következő év






Nemzetközi Kémiai Diákolimpia, 2007

Levelező előkészítő és válogató tanfolyam, első forduló

 

 

A programban részt vehet bárki, akit a kémia a középiskolás anyagon túlmenően is érdekel, és szeretne is tenni valamit tudásának fejlesztése érdekében. Aki szeretne a magyar olimpiai csapatba kerülni, annak ez ajánlott is.

A felkészítés a Középiskolai Kémiai Lapok-kal közösen zajlik. A KÖKÉL haladóknak szóló H feladatsorát egészítjük ki néhány HO jelű, olimpiaihoz közeli szintű feladattal és anyaggal.

Egyik célunk, hogy megismertessük azokat a témaköröket, amelyek szerepelnek az olimpián, annak ellenére, hogy a középiskolai anyag nem tartalmazza őket. A másik célunk pedig az, hogy azok is eljuthassanak az olimpiai válogatóra és jó esetben az olimpiára, akik nem kerülnek be az OKTV legjobbjai közé (balszerencse vagy életkoruk miatt).

A részvételnek mindössze az a feltétele, hogy próbáld meg megoldani a feladatokat, és a megoldásokat küldd be a megadott címre. Ha nem sikerült minden feladatot megoldani, akkor is jelentkezhetsz avval, amire jutottál.

Az első beküldött levélben egy nevezési lapot is várunk, amely tartalmazza a versenyző nevét, osztályát, levelezési és email címét, iskoláját és annak címét, valamint kémiatanára nevét. Az A4 formátumú nevezési lapon mindenki nyilatkozzon, hogy a megoldásokat önállóan készíti el. A dolgozatok feldolgozását megkönnyíti, ha az alábbi formai követelmények teljesülnek:

Minden egyes megoldás külön lapra kerüljön. A lapok A4 méretűek legyenek. Minden egyes beküldött lap bal felső sarkában szerepeljen: a példa száma, a beküldő teljes neve, iskolája és osztálya. Minden feladat megoldását - külön-külön - négyrét hajtva várunk (több lapból álló dolgozatokat egybe, a fejléc kívülre). Törekedjetek az olvasható írásra és a rendezett külalakra!

Az első dolgozatot legkésőbb november 6-án kell postára adni a következő címre:

  Olimpiai előkészítő

  ELTE Kémiai Intézet

  1518 Budapest 112, Pf. 32.

A két feladatsor együttes versenyében legtöbb pontot szerzett diákokat meghívjuk, hogy vegyenek részt az olimpiai felkészítő tábor első fordulójában. Arra azért számítunk, hogy az Országos Kémiai Tanulmányi Versenyen a versenyzżk elindulnak és a döntż közelébe jutnak. Innen jó teljesítménnyel a második fordulóba, onnan pedig akár a Moszkvába utazó olimpiai csapatba is be lehet jutni! Akinek ez az idén nem sikerül és még csak 10-11. osztályos, mindenképpen sok ismeretet és tapasztalatot szerez a következő olimpiák válogatóira.

Szükség esetén az olimpia@chem.elte.hu elektronikus postacímen is el lehet bennünket érni, de a megoldásokat mindenképpen hagyományos levélben várjuk.

Meg kell említeni, hogy bár a levelező programban mindenki részt vehet, az olimpiai edzőtáborba csak azokat hívhatjuk be, akik az utolsó tanévben egy magyarországi, nem kémiára szakosodott középiskola tanulói, és nem töltik be 20. letévüket.